Május 25-én, a Pataky Sándor Művelődési Központban
került megrendezésre a második Superbody Kupa. A péntek délutáni
időponthoz képest szép számú nézőközönség izgalmas versenyt szurkolhatott
végig. Három kategóriában lehetett nevezni: férfi újonc testépítő,
férfi open testépítő és női fitness.
Az újonc kategóriában 18 versenyző
indult. Első pillantásra két versenyző emelkedett ki a mezőnyből:
Turcsányi Ferenc és Klink Zoltán. Klink Zoltán valamivel szárazabb
volt, de Turcsányi nagyobb tömegével, szebb, teltebb izomformáival
megérdemelten szerezte meg az aranyérmet, bár a mellén van még
mit javítani. Zoltánnak az "erezettség" nem vált előnyére. Ferenc
lassú, monumentális pózolást mutatott be a döntőben, szépen megfogott
pózokkal. Zoltán egy dinamikus zenét (Backstreet Boys) választott
aláfestésül szabad programjának, amit tetszetősen adott elő.
A harmadik helyezett a keskeny
derékkal és széles vállakkal rendelkező, de elég fedett Sipos
József lett. József Moby zenéjére pózolt a döntőben, nem túl meggyőzően,
elég furcsa átkötésekkel. Sokkal definiáltabb, szárazabb volt
a negyedikként végzett Cserteg Tamás. Ha Tamás úgy tudja majd
a tömegét növelni, hogy izomzata nem veszti el kemény, szikár
jellegét, a jövőben előkelőbb helyezéseken fogunk vele találkozni.
Marilyn Manson "Rock Is Dead" című számára mozoghatott volna dinamikusabban
is.
Az ötödik helyezett Cserteg Zoltán
lett, akinél pedig éppen a keménység, izomsűrűség hiányzott a
jobb helyezéshez. A döntőbe jutott még Zoltai Attila, azonban
a döntő előtt visszalépett.
Az open kategóriában 7 versenyző
indult. Nehéz volt a versenyzők között dönteni, hiszen amiben
az egyikük jó volt, abban a másik gyenge, és fordítva. A legdefiniáltabb
Holló Gyula volt, viszont Vass Imre jóval nagyobb tömeget tudott
felmutatni úgy, hogy közben a kondícióval sem volt különösebb
probléma. A győzelmet végül Vass Imre szerezte meg, aminek láthatóan
nagyon örült. A döntőben egy Michael Jackson számra lassú pózolást
mutatott be. Pózain kívül, érdekes arckifejezései is élményt jelentettek.
A rendkívül száraz és tagolt
izomzatú, de (különösen a lábát tekintve) vékony Holló Gyula második
lett. Nagyon szép, osztott bicepszei vannak. Ő is lassú kűrt mutatott
be. A harmadik helyezett a rendkívül arányos alkatú Harangozó
László lett. Az egész verseny talán legjobb szabad programját
mutatta be a döntőben. A Terminátor zenéjére kezdett lassan, majd
egy gyors zenére átváltva dinamikus pózolással csalt ki tapsot
a közönségből. Nagyon kreatív kűrnek lehettünk tanúi, amely még
angol spárgát is tartalmazott.
A nagy tömegű, de meglehetősen
széles derekú Demeter Attila lett a negyedik. Az ő szabad programja
is élvezetes volt. A Brooklyn Bounce zenéjére ő maga is mondta
a szöveget. Erőteljesen, kreatívan pózolt. Az ötödik Szilágyi
Ferenc és a hatodik Erős Ferenc fizikumának minősége még egy kicsit
elmaradt az előttük végzett versenyzőkéitől.
A női fitness kategóriában rendkívül
színvonalas mezőny gyűlt össze, de ezt már lassan megszokhatjuk.
Mivel a fitnessben a szabad kűr nagyobb súllyal esik latba, mint
a kötelező alapfordulatok, az első forduló után nem igazán lehetett
tudni, mi lesz a végső sorrend.
A fizikumok alapján Messe Zsuzsanna,
Maroshévizi Krisztina és Székely Mónika tűnt a három legesélyesebb
versenyzőnek. Zsuzsanna versenyről versenyre egyre jobban néz
ki és most már bármely versenyen aranyesélyesként kell számolni
vele. A győzelmet a fantasztikus mozgáskultúrával rendelkező Maroshévizi
Krisztina szerezte meg, aki igazából csak gyakorlásképpen indult
el, mert a Fitness Universe versenyre készül, ami csak június
végén lesz. Fizikuma nem is volt a csúcson, de új, latinos zenére
előadott gyakorlata megint szinte garantálta az első helyet. Ebben
a kűrjében most nem használt kellékeket (csak egy kalapot), ami
előnyére vált, hiszen így semmi sem terelhette el - a rendelkezésre
álló rövid idő alatt - a nézők és a bírók figyelmét a tényleges
sportteljesítményről. Krisztinát szép számú rajongótábor kísérte
el erre a versenyre is.
Sokak meglepetésére Székely Mónika
lett az ezüstérmes, Messe Zsuzsanna pedig a bronzérmes. A kevésbé
izmos Mónika nagyon tetszetős kűrt mutatott be, sok nehéz ugrással,
néhány erőelemmel. Zsuzsanna az alapfordulatokra tökéletes pontszámot
kapott, azonban szabad programja leginkább csak erőelemekből és
táncból állt. Kűrjét, mint egy fekete párduc, dinamikus rockzenére
mutatta be.
Negyedik lett Károly Katalin,
aki rendkívül nehéz elemekből álló kűrt mutatott be. Hihetetlen
erejéről és hajlékonyságáról egyaránt meggyőződhettünk. Egy definiáltabb
fizikummal előrébb is végezhetett volna. A gyakorlatát a harmadik
legjobbnak értékelték a bírók. Az ötödik és hatodik helyen a pontszámok
alapján holtverseny alakult ki. Jobb szabad kűrjével végül is
Csoszánszki Szilvia lett az ötödik, Szántai Dóra pedig a hatodik.
Szilvia nehezebb gyakorlatot mutatott be, ugrásokkal, néhány erőelemmel.
Dóránál a tánc dominált. Az alapfordulatok alapján Zlinszky Anett
is a döntőbe jutott (negyedik helyen), azonban visszalépett.
A kategóriák között vendégpózolók
léptek fel. A nemzetközi versenyekre készülő Serfőző Tamás, a
nemrégiben szép eredményeket elért Kokovai Andor és Tóth Zoltán
mutatta meg, hogyan is kell kinéznie annak, aki a magyar élmezőnyhöz
szeretne tartozni.
Eredmények
Testépítés újonc kategória
| Helyezés |
|
Név
|
Rajtszám
|
Alapfordulatok
|
Kötelező pózok
|
Szabadpóz
|
Összpontszám
|
|
1
|
|
Turcsányi Ferenc |
8
|
3
|
5
|
5
|
13
|
|
2
|
|
Klink Zoltán |
7
|
6
|
5
|
4
|
15
|
|
3
|
|
Sipos József |
10
|
12
|
12
|
10
|
34
|
|
4
|
|
Cserteg Tamás |
49
|
16
|
14
|
12
|
42
|
|
5
|
|
Cserteg Zoltán |
59
|
18
|
16
|
13
|
47
|
|
|
6
|
|
Zoltai Attila |
2
|
10
|
11
|
x
|
|
|
7
|
|
Vincze Tamás |
62
|
19
|
19
|
|
|
|
8
|
|
Duka József |
56
|
30
|
29
|
|
|
|
9
|
|
Kurkó Béni |
14
|
29
|
31
|
|
|
|
10
|
|
Ladányi József |
3
|
34
|
35
|
|
|
|
11
|
|
Szabad István |
18
|
37
|
37
|
|
|
|
12
|
|
Pitvarosi Róbert |
15
|
40
|
35
|
|
|
|
13
|
|
Donáth György |
40
|
40
|
40
|
|
|
|
14
|
|
Molnár Péter |
46
|
41
|
42
|
|
|
|
15
|
|
Farkas Tamás |
12
|
|
|
|
|
|
16
|
|
Lovas Sándor |
17
|
|
|
|
|
|
17
|
|
Cziráki Szabolcs |
19
|
|
|
|
|
|
18
|
|
Szabó Elemér |
20
|
|
|
|
|
x Visszalépett
Testépítés
open kategória
| Helyezés |
|
Név
|
Rajtszám
|
Alapfordulatok
|
Kötelező pózok
|
Szabadpóz
|
Összpontszám
|
|
1
|
|
Vass Imre |
4
|
4
|
4
|
4
|
12
|
|
2
|
|
Holló Gyula |
28
|
5
|
5
|
7
|
17
|
|
3
|
|
Harangozó László |
22
|
10
|
9
|
7
|
26
|
|
4
|
|
Demeter Attila |
61
|
11
|
12
|
15
|
38
|
|
5
|
|
Szilágyi Ferenc |
5
|
16
|
17
|
17
|
*50
|
|
6
|
|
Erős Ferenc |
9
|
18
|
18
|
14
|
*50
|
|
|
7
|
|
Soós András |
13
|
21
|
19
|
|
|
*kötelező
forduló pontszáma döntött a holtversenyben

Fitness
| Helyezés |
|
Név
|
Rajtszám
|
Alapfordulatok
|
Gyakorlat
|
Összpontszám
|
|
1
|
|
Maroshévizi Krisztina |
42
|
10
|
3
|
13
|
|
2
|
|
Székely Mónika |
45
|
8
|
7
|
15
|
|
3
|
|
Messe Zsuzsa |
1
|
3
|
13
|
16
|
|
4
|
|
Károly Katalin |
32
|
15
|
10
|
25
|
|
5
|
|
Csoszánszki Szilvia |
44
|
19
|
14
|
*33
|
|
6
|
|
Szántai Dóra |
11
|
17
|
16
|
*33
|
|
|
|
7
|
|
Zlinszky Anett |
21
|
12
|
x
|
|
|
8
|
|
Lénárt Kinga |
25
|
23
|
|
|
|
9
|
|
Zimber Rita |
33
|
27
|
|
|
x Döntőbe jutott, de visszalépett
*Gyakorlat
pontszáma döntött a holtversenyben