|
Korábban már bemutattuk Illés Norbert fejlődését verseny időszakon
kívüli tömegnövelő edzés során. Az öt hetet felölelő, gyakorlatilag
egy kreatin kúrán alapuló program során már beindult a szenzációs
testkompozíció átalakulás, ami az igazi testépítés lényege. Norbi
leadott több mint 9 kiló zsírt és felpakolt helyette ugyanennyi
zsírmentes tömeget. Ezzel kinézete, formája hatalmasat javult.
A munka végcélja a 98-as Superbody Naturál Testépítő Versenyen
való elindulás és lehetőleg döntőbe jutás volt. A feladat nagyon
fel volt adva, mert bármilyen szép is volt az addigi fejlődés, a
versenyforma még igen messze volt. Ez azért okozott problémát, mert
hiába a szakmai tudás és hihetetlen munkakedv, fegyelem, adott határidőre
csak egy adott mennyiségű zsírt lehet leadni és az lehet, hogy nem
elég egyes esetekben. Bizonyos határon és időn túl nem lehet az
agyagcserét természetes úton manipulálni, az lelassul, és vagy megáll
a zsírégés vagy már aránytalan mennyiségű izom is elveszik. Norbi
esetében nem volt más választás, mint a legnagyobb fegyelmet követelő,
de leghatékonyabb zsírégető módszert a Ciklikus Ketogén Diétát
választani és a 14 hetes diétából 12 hétig tartani.
A felkészülést fokozatos átmenettel indítottuk,
a tömegnövelő kalóriamennyiséget 10%-al csökkentettük 4000-ről
3600-ra és a 30% fehérje/40% szénhidrát/ 30% zsír bontásról áttértünk
a 40% /30% /30% arányra. Ez kalória csökkentés konzervatív mértékű
volt, de a szénhidrát abszolút és arányos csökkenése azonnal éhség
rohamokat és kellemetlenséget okozott.
Bevezettünk heti 3 félórás aerob munkát, reggel
éhgyomorral végezve. Ekkor a program így nézett ki:
H
K SZ
CS
P
SZ
V
Aerob Mell --
Láb Váll
Aerob Aerob
Hát
Has
Kar (délután)
A lábat edzésnapja előtt nem akartam terhelni futással,
ezért került oda egy pihenőnap. Ezen a ponton elkezdtem méretni
Norbival a felébredés utáni testhőmérsékletét, mert ez jó indikátora
az anyagcsere sebességének. A normális érték 36,5-36,7 C. Azonban,
ez azoknak igazán fontos, akik bőven rendelkeznek idővel a versenyig,
vagy egyáltalán nincs határidő. Ők megtehetik és javasolt is, hogy
megtegyék az óvintézkedéseket, ha az anyagcsere lelassulására utaló
testhőmérséklet csökkenést észlelnek több napon át. A pontossághoz
fontos az azonos időben történő mérés, rögtön felébredés után még
mielőtt kikelsz az ágyból. Ha esik a testhő, akkor vissza kell térni
2 hétre egy nagyobb kalória és szénhidrát mennyiségre, amíg a higanyszál
újra nem mutat rendes értéket. Ez a módja annak, hogy megtartsuk
minden gramm izmunkat.
A verseny előtt 12 héttel kezdtük el az igazi ketogén diétát, ekkor
készültek a Muscle Sport 3.-ban megjelent fotók. A program lényege,
hogy a szénhidrát és protein csökkentésével - mivel ezek glikogén
anyagok, azaz vércukor és ezzel inzulin szint emelkedést okoznak
- megszüntetjük a tároló hormon, az inzulin zsírégetést gátló hatását.
Ebben a helyzetben az inzulinnal ellentétes lebontó, zsírégető hormonok
a glukagon, növekedési hormon és a kortizol is emelkedik és maximalizálják
a zsírszövetből a szabad zsírsavak felszabadulását, vérbe jutását
és elégését. A megfelelően alacsony vércukor szint mellett beindul
a ketontestek termelése, amelyek a zsíranyagcsere melléktermékei
és üzemanyagul szolgálnak minden szövetnek. A ketonok jelenléte
és a vércukorszint ingadozásának hiánya mind étvágycsökkentő, mind
protein kímélő tulajdonságú, ami nagyon fontos egy diétánál. A ketózis
nagy előnyöket biztosít a diétázónak, azonban a biztonságot és az
izomtömeg megtartását szem előtt tartva nem praktikus 5-6 napnál
hosszabb időre száműzni a szénhidrátokat a táplálkozásból, ez adja
a program ciklikus jellegét.
A ketogén napok után 1-2 nap szénhidrát töltést tartunk, mely során
a glikogén raktárak maximálisan feltöltődnek és anabolikus ingert
jelentenek. Ennek alapja az, hogy minden tápanyagot hasznosító mechanizmus
az általa szabályozott alapanyag csökkent mennyisége miatt fokozatosan
javuló hatásfokot ér el. Ha ezt elérve hirtelen visszavezetjük a
tápanyagot a diétába, akkor egy bizonyos ideig egyszerre lesz jelen
a sok tápanyag és a hatékonyan működő hasznosító mechanizmus. Ezzel
egy átlagosnál jobb eredményt érhetünk el. Esetünkben a szénhidrát
megvonás miatt a szervezet glikogén (tárolt szénhidrát) raktárai
kiürülnek és emiatt fokozódik az inzulin érzékenység, a glikogén
szintetizáló enzim mennyisége és hatásfoka. A
töltés során ezért szuperkompenzáció jön létre, sokkal több glikogén
kerül tárolásra, mint átlagban. Ez a szénhidrát mennyiség, az általa
megkötött víz (kb. 3g víz-1g szénhidrát), az inzulin által benyomott
aminosavak és kreatin nagymértékű sejt-térfogat növekedést és fokozott
fehérje szintézist hoz létre. Ekkor van az ideje az izomtömeg megtartását
célzó edzésnek.
A diéta felépítése a következő:
Kétfajta nap volt, a ketogén és a
szénhidrátos. A ketogén két alváltozatot tartalmaz.
Ketogén 1
A ketogén arány, azaz a szénhidrát és protein együttes mennyiségének
aránya a zsírhoz képest nem alacsonyabb, mint 2. Közvetlenül a
szénhidrátos napok után alkalmazzuk, hogy gyorsítsuk a ketózisba
jutást a glikogén tápanyagok minimalizálásával.
Fehérje+Szénhidrát= a kalóriák 18%-a (a szénhidrát nem több,
mint 30g!)
Zsír=82%
Ketogén 2
Már elégséges a ketózis fenntartásához
Fehérje+Szénhidrát= a kalóriák 23%-a (a szénhidrát nem több,
mint 30g!)
Zsír=77%
A zsírok vegyes forrásból származtak, tehát az állati
zsírok mellett alkalmaztunk esszenciális zsírsav tartalmú lenolajat
és egyéb növényi olajat is.
A szénhidrát töltés napján izomtömeg kilogrammonként
10g szénhidrát volt kiszabva naponta. A szakirodalom egészen 16g/kg-ig
ajánlja, de mi ezt soknak találtuk a maximális zsírégetéshez,
a zsírlerakódás elkerüléséhez. Ez volt az oka a 2 napos töltés
egy napra rövidítésének is. Így biztos nem volt zsírlerakódás,
illetve, ami még fontosabb, eggyel nőhetett a zsírégető napok
száma.
A végül kialakult edzési és táplálkozási rendszer
| Nap |
Edzés |
Étkezés |
| H |
Aerob reggel |
K2 |
| K |
Aerob reggel |
K2 |
| Sze |
Aerob reggel |
K2 |
| Cs |
Aerob reggel |
K2 |
| P |
Szénhidrát töltés |
10g/kg szénhidrát |
| Szo |
Edzés1 |
K1 |
| V |
Edzés2/Aerob este |
K1 |
| Edzés
1 |
Szett |
x
|
Ism.
|
fel
|
tart
|
le
|
tart
|
pihenő
|
| A1
Guggolás |
3
|
x
|
8
|
2
|
0
|
4
|
0
|
60
|
| A2
Lábhajlítás |
3
|
x
|
8
|
2
|
0
|
4
|
0
|
60
|
| B1
Kitörés |
3
|
x
|
8
|
2
|
0
|
4
|
0
|
60
|
| B2
Egylábas Lábhajlítás |
3
|
x
|
8
|
2
|
0
|
4
|
0
|
60
|
| C1
Húzódzkodás |
3
|
x
|
8
|
1
|
0
|
3
|
0
|
90
|
| C2
Evezés |
3
|
x
|
10
|
1
|
0
|
3
|
0
|
90
|
| D1
Felhúzás |
2
|
x
|
8
|
2
|
0
|
2
|
0
|
90
|
| E1
Bic ferde padon |
3
|
x
|
8
|
2
|
0
|
4
|
0
|
0
|
| E2
Vádli állva |
3
|
x
|
10
|
2
|
0
|
3
|
0
|
60
|
| F1
Bic 2 |
3
|
x
|
8
|
2
|
0
|
4
|
0
|
0
|
| F2
Vádli ülve |
3
|
x
|
10
|
2
|
0
|
3
|
0
|
60
|
| Edzés
2 |
Szett |
x
|
Ism
|
fel
|
tart
|
le
|
tart
|
pihenő
|
| A1
Fekvenyomás |
3
|
x
|
8
|
2
|
0
|
4
|
0
|
90
|
| B1
30 fokos nyomás |
3
|
x
|
8
|
2
|
0
|
4
|
0
|
60
|
| C1
Tolódzkodás |
3
|
x
|
8
|
2
|
0
|
2
|
0
|
60
|
| D1
Fekve tricepsz |
3
|
x
|
8
|
2
|
0
|
4
|
0
|
60
|
| E1
Oldalemelés |
4
|
x
|
8
|
1
|
0
|
3
|
0
|
60
|
| F1
Mellről nyomás |
4
|
x
|
10
|
1
|
0
|
3
|
0
|
60
|
| F2
Hátsó delta |
4
|
x
|
8
|
2
|
0
|
2
|
0
|
60
|
| G1
Hasprés |
3
|
x
|
15
|
2
|
0
|
2
|
0
|
0
|
| G2
Fordított Hasprés |
3
|
x
|
15
|
2
|
0
|
2
|
0
|
60
|
Nagy intenzitású súlyzós edzés nem végezhető
szénhidrát hiányában, ezért van csak a töltés után.
Utólag átgondolva, még betennék
egy edzést péntek reggelre a töltés elé. Ez lehet aerob, de inkább
az egész testet átdolgozó nagyon alacsony intenzitású súlyzózás,
amelynek egyetlen célja a maradék szénhidrát kiégetése és ezzel
a tárolás extrém mértékűvé tétele minden izomban. 15-20 ismétlés
javasolt minden erőltetés nélkül, mert el kell kerülni az izomrostok
traumáját tekintettel a következő két igazi edzésre. A töltést azonnal
edzés után meg kell kezdeni turmix, tehát folyékony táplálék formájában
!
Tipikus napi étkezés a ketogén
napokon
6.00 200mg
koffein, standardizált yohimbe (8mg yohimbine hatóanyag), 1000mg
L-Carnitine
6.30 30 perc aerob edzés: 15p intervallum edzés, 15 perc
kerékpár
7.05 300 mg LysoPhosphatidylCholine, Glutamin 6g
7.10 4 tojás, 2 kanál lenolaj, Daily One, C1000, Antioxidáns
9.30 1 Promax, 4 kanál lenolaj, 200mg koffein, 8mg yohimbine
12.00 Trappista sajt 50g, csirke 50g, lenolaj
15.30 ugyanaz, 200 mg koffein, 8 mg yohimbine
18.30 ugyanaz, Vita Mix,C1000,Antioxidáns
21.30 Lefekvés előtt 1 Promax, 100g tejszín (fagyinak lefagyasztva),
LPC+Glutamin 2g
Az első két ketogén napon 2-3x200mg
liponsav a vércukorszint lenyomására.
Humet-R ásványi anyag formula
Szénhidrát töltés napján tipikus
étkezés
6.00 100g
dextróz Kreatin Buldózer formájában
6.30 Corn Flakes 130g, Promax 1 kanál
8.30 100g rizs
10.30 100g rizs
12.30 Tészta 100g
14.30 Tészta 100g
16.30 Tészta 100g
18.30 Rizs
20.30 Rizs
21.30 Tészta
22.30 Corn Flakes
24.30 50g dextróz, Promax 1 kanál
2-2 HCA az utolsó 4 étkezés előtt
30 perccel
liponsav, kreatin
Figyeld meg, hogy a töltést
a leggyorsabban felszívódó folyékony, egyszerű cukor (dextróz) alapú
táplálkozással kezdtük a maximális töltés elérése érdekében. Fokozatosan
váltottunk a komplexebb, feldolgozatlanabb típusokra, majd utoljára
ismét egyszerű cukrot alkalmaztunk, hogy egy hirtelen inzulin emelkedés
és túlkompenzáció miatt meginduljon a vércukor szint esése.
A fehérje 1-2g/kg, a zsír bevitel
kb. 80g-ig volt megengedett.
Minden nap 6 liter víz bevitelére
figyeltünk, a megfelelő hidratáció biztosítására, valamint a testben
keringő folyadék mennyiség megnövelésével csökken a keton koncentráció
és ezért a további zsírszövet lebontás szabad utat kap. A megnövekedett
vizelettel távozó ketonok ugyanezt az eredményt közvetítik.
További kalória csökkentés történt
októbertől, 3000-2500-2000 kcal között lett ingadoztatva a bevitel.
Legjobban az vált be, ha a töltés utáni napon volt a legkisebb az
energia bevitel, így a szervezet gyorsabb ütemben volt kénytelen
a szénhidrát raktárakhoz nyúlni és ezzel előbb ketózisba jutni.
Norbi tapasztalatai a következők
voltak e sajátos programmal kapcsolatban. A legelső dolog, ami történik
és nehezen elfogadható a testépítő mentalitás mellett, hogy a glikogén
raktárak kiürülése és a víz távozása miatt a testsúly hirtelen lecsökken
és lapossá válik az izomzat kinézete. Ez természetes és átmeneti
jelenség, ezt el kell fogadni. Az is furcsa lehet, hogy a súlyzós
edzés gyakorisága redukálódik, mert a szénhidrát bevitelhez kell
igazítani, valamint csak szinten tartásról van szó és nem izomtömeg
növelésről. Egyébként a testépítők legtöbbje úgy is túledz magát.
A szervezetnek szüksége van egy
pár napra, hogy a hormonális változások miatt elsődlegesen más üzemanyag,
a zsír égetésére álljon át. Mivel fokozatosan fogy a szénhidrát
mennyisége, ezért a váltás is lassú, Norbinál nem okozott semmi
említésre méltó nehézséget. Az éhség érzet megszűnt az alacsony
szénhidrátos átmeneti programról a ketogén diétára való váltáskor.
Norbi számára abszolút pozitív élmény volt a tömegnövelés után a
kisebb mennyiségű étel és a kevesebb edzés. Szociális élete jelentősen
javult, több ideje jutott szabadidős tevékenységekre, megszűnt az
állandó evés miatti stressz.
A verseny közeledtével elkezdtük
használni a feltöltési napot a csúcsforma hozásának szimulációjára,
gyakorlására. Ez nagyon fontos, pláne egy soha nem versenyzett sportoló
számára. Elméletben sok mindent meg lehet tervezni, de csak a gyakorlatban
dől el, hogy mi működik. A versenyforma időzítésének gyakorlásához
azonban közel kell lenni a versenyszintű testzsír százalékhoz, ugyanis
a csúcsformához az izmok telítettségét és a test vízháztartását
manipuláljuk szénhidrát töltéssel és az elektrolitok szintjének
és arányának változtatásával. Ha a testépítő zsíros, akkor nem látszik
rajta jelentős forma javulás ezen praktikák bevetése után sem. A
versenyt megelőző három hét szénhidrát töltési napját jelöltük ki
mini-csúcsforma időzítésnek.
Az utolsó időszak a következőképpen
nézett ki:
10.26
Hétfő
- Mától 10g nátrium/nap bevitelre figyeltünk
10.31 Szombat
- Ketogén nap szénhidrát ürítésként
- 30p aerob edzés reggel éhgyomorra
11.1 Vasárnap
- Ketogén nap szénhidrát ürítésként
- 30p aerob edzés reggel éhgyomorra
11.2 Hétfő
- Ketogén nap szénhidrát ürítésként
- Égető súlyzós edzés reggel éhgyomorra 50% intenzitással 30 perc,
de láb nem, hogy ne legyen vizenyős és utána gyenge aerob 30 perc
11.3 Kedd
- 150 kcal fruktóz edzés előtt, melynek célja, hogy visszaváltson
a szervezet szénhidrát égetésre a ketonok helyett és így az utolsó
csepp glikogén is kiégjen az izmokból. Azért fruktózt alkalmaztunk,
mert az alkalmas az anyagcsere váltás elérésére, de nem az izmokat
tölti fel szénhidráttal, hanem a májat. Ezzel azt érjük el, hogy
nem kell azt a szénhidrát mennyiséget is elégetnünk, melyet a ketózisból
kijövetelre használunk, mert az nem az izomzatban lesz.
- Égető súlyzós edzés reggel éhgyomorra 50% intenzitással 30p, de
láb nem, hogy ne legyen vizenyős és utána gyenge aerob 30p
- Szénhidrát töltés 10g/kg mennyiségben azonnal az edzés után megkezdve.
Norbinak nem volt elég alacsony a testzsírja ahhoz, hogy több szénhidrátot
és 2-nél több töltési napot alkalmazzunk, inkább óvatosabban akartam
eljárni.
- Kiegészítők: A szénhidrát fokozott izomba jutásához illetve a
zsírlerakódás megelőzéséhez HCA, liponsav, glutamin, kreatin lett
alkalmazva.
11.4 Szerda
- Nincs már edzés, csak pózolás
- Töltés 5g/kg
- Nátrium lecsökkentve 10g-ról 2g-ra a víz távozását elősegítendő.
A két gramm elegendő a szervezet normális működéséhez, de jelentős
csökkentés a 10-hez képest. Előbb nem lehet ezt a változtatást eszközölni,
mert a szénhidrát tároláshoz kell a nátrium és a szervezet 2-3 nap
után érzékeli az alacsony nátrium szintet és az aldoszteron hormon
fokozásával elkezdi a vesékben visszaszívni azt.
- Víz 6 liter helyett ma 8 liter, ezzel is egy természetes vízhajtó
hatást elérve. A folyadék megszorítását csak este kezdtük el. 
- Kiegészítők ugyanazok, mint tegnap. Bevetettük este a glicerint
is (50 ml), ami magához vonzza a vizet a véráramban és ezáltal
a bőr alól vonja el és fokozza az erezettséget.
11.5 Csütörtök
Verseny. 2 liter víz, 2 g nátrium, érzés szerinti komplex szénhidrát
bevitel, amikor idő engedte. Reggel és az esti döntő előtt újabb
glicerin (50 ml) és bor (100 ml) kombinációja. A bor
is erezettséget hoz és egy kis extra kurázsit a színpadi szerepléshez.
Norbi nagyon profin versenyzett, teljesen magabiztos volt a pózolása
és színpadi viselkedése. Figyeljetek arra, hogy amikor nem vagytok
előtérben, akkor is színpadon vagytok a bírók, a közönség és a kamerák
szeme előtt, így a feszes tartás és fegyelmezettség kötelező. Norbi
döntőbe jutott, ami a kitűzött cél elérését jelentette, de mégis
várakozáson felüli eredmény, ha a kiindulási formát és nem a versenyszereplést
nézzük. Jövőre, de legkésőbb a Superbody 2000 versenyen (amit
már lehet, hogy Hyperbody-nak kell majd nevezni a színvonal és az
érdeklődés hihetetlen növekedése miatt! :) ) Norbi már
győztesként szeretne lejönni a színpadról, ami szerintem nagyon
is lehetséges.
| Bőrredő
mm össz. |
Bőrredő
átlag |
Dátum |
Zsír |
Zsírmentes
Tömeg |
Testsúly
kg |
Megjegyzés |
| 161 |
23,000 |
6.21 |
25,093 |
84,007 |
109,1 |
Tömegnövelés |
| 131 |
18,710 |
7.1 |
20319 |
88,281 |
108,6 |
Tömegnövelés |
| 117 |
16,710 |
7.13 |
18,197 |
90,703 |
108,9 |
Tömegnövelés |
| 98 |
14,000 |
7.28 |
15,281 |
93,869 |
109,1 |
Tömegnövelés |
| 99 |
14,142 |
8.5 |
15,132 |
91,868 |
107 |
Diéta
kezdete, Alacsony szénhidrát |
| 95 |
13,571 |
8.14 |
14,195 |
90,405 |
104,6 |
Ketózis
vége |
| 108 |
15,428 |
8.16 |
16,462 |
90,238 |
106,7 |
48
órás töltés vége |
| 105 |
15,000 |
8.21 |
15,480 |
87,720 |
103,2 |
Ketózis
vége |
| 98 |
14,000 |
8.27 |
14,658 |
90,042 |
104,7 |
36
órástöltés vége |
| 96 |
13,714 |
8.25 |
14,222 |
89,478 |
103,7 |
Ketózis
vége |
| 88 |
12,571 |
8.29 |
13,024 |
90,576 |
103,6 |
Töltés
24h, 10g/kg vége |
| 83 |
11,857 |
9.3 |
12,035 |
89,465 |
101,5 |
Ketózis
vége |
| 91 |
13,000 |
9.4 |
13,260 |
88,740 |
102 |
Töltés
24h, 12g/kg vége |
| 80 |
11,429 |
9.10 |
11,486 |
89,014 |
100,5 |
Ketózis
vége |
| 86 |
12,286 |
9.11 |
12,581 |
89,819 |
102,4 |
Töltés
24h, 10g/kg vége |
| 82 |
11,714 |
9.17 |
11,749 |
88,551 |
100,3 |
Ketózis
vége |
| 78 |
11,143 |
9.18 |
11,310 |
90,190 |
101,5 |
Töltés
24h, 10g/kg vége |
| 74 |
10,571 |
9.25 |
10,392 |
87,908 |
98,3 |
Ketózis
vége |
| 70 |
10,000 |
9.27 |
9,890 |
89,010 |
98,9 |
Töltés
24h, 10g/kg vége |
| 70 |
10,000 |
10.1 |
9,720 |
87,480 |
97,2 |
Ketózis
vége |
| 67 |
9,571 |
10.4 |
9,313 |
87,987 |
97,3 |
Töltés
24h, 10g/kg vége |
| 62 |
8,857 |
10.8 |
8,565 |
88,135 |
96,7 |
Ketózis
vége |
| 61 |
8,714 |
10.9 |
8,418 |
88,182 |
96,6 |
Töltés
24h, 10g/kg vége, fizikai munka alatta |
| 57 |
8,143 |
10.15 |
7,728 |
87,172 |
94,9 |
Ketózis
vége |
| 53 |
7,571 |
10.17 |
7,125 |
86,975 |
94,1 |
Töltés
24h, 10g/kg vége, fizikai munka alatta |
| 45 |
6,429 |
10.22 |
5,946 |
86,554 |
92,5 |
Ketózis
vége |
| 48 |
6,857 |
10.27 |
6,363 |
86,437 |
92,8 |
Töltés
24h, 10g/kg vége, fizikai munka alatta |
| 46 |
6,571 |
10.29 |
6,171 |
87,729 |
93,9 |
Ketózis
vége |
| 49 |
7 |
11.05 |
6,650 |
88,350 |
95 |
Cél a versenyre |
| 49 |
7 |
11.05 |
6,790 |
90,210 |
97 |
Becsült
adatok a versenyen |
|
0 mm
|
0 mm
|
|
+0,14kg
|
+1,86 kg
|
+2 kg
|
Eltérés
a tervezetthez képest |
| A
Mass Shop Scitec-programmal elért változás a Superbody ’98
versenyre |
| Dátum |
Testsúly |
Zsírmentes
tömeg |
Testzsír |
Bőrredő
mm össz. |
|
| 98.06.21 |
109 kg |
84 kg |
25 kg |
161 mm |
Tömegnövelés
kezdete |
| 98.07.28 |
109 kg |
93,8 kg |
15,2 kg |
98 mm |
Diéta kezdete |
| 98.11.05 |
97
kg |
90,2
kg |
6,8
kg |
49
mm |
Verseny |
| 19
hét |
-12
kg |
+6,2
kg |
-18,2
kg |
-112
mm |
Változás |
Képek
Norbi fejlődéséről
|